William R. Forstchen: A harag napja
Egy átlagos őszi reggelen Bob Petersen megérkezik kiskamasz lányával a portlandi gimnáziumba, ahol tanárként dolgozik. Nem hagyják nyugodni a gyanús eseményekről szóló reggeli híradások, és amikor az iskoláját több másikkal együtt támadás éri, a balsejtelemből valóság lesz: fegyveresek rontanak az épületbe, hogy lemészároljanak mindenkit - gyereket, tanárt egyaránt.

A The New York Times bestsellerszerzője, William R. Forstchen iszlamisták kegyetlen, kiterjedt és összehangolt akcióját vizionálja regényében. A terrorista csoportok iskolákat és autópályákat támadnak meg, gyakorlatilag megbénítva ezzel az Egyesült Államok életét.

Az Egy másodperccel később, az Egy évvel később és Az utolsó nap nemzetközi bestseller szerzője valójában Amerika felkészületlenségéről és gyengeségéről ír ebben a komoly vitákat kiváltó regényében, erőteljesen kiállva amellett, hogyha az állam nem védi meg a polgárait, akkor nekik kell megvédeniük magukat.
Nem kifejezetten prepper témájú regény, de a szerző nagyon eltalálta. Szerintem jobb, mint az Egy másodperccel később, még annál is húsbamarkolóbb. Hála a mindenhatónak, hogy nem valósították még meg.

Jól bemutatja, hogy mennyire elrugaszkodtak a valóságtól a nyugati társadalmak és mennyire működésképtelenek. Kiválóan működik az oszd meg és uralkodj elve A multikulti pedig finom, száraz puskaporral töltött hordó, amely alig várja, hogy egy ügyesen időzített szikrától a levegőbe röpíthessen mindent. Remélem, van még visszaút...